Harang- és ablakfelújítás 2019-2021

A 2019 év során elindítottunk egy folyamatot, mely a templomunk harangjainak és ablakainak időszerű felújítását tűzte ki célul. Ezen az oldalon tesszük közzé a munkálatokkal kapcsolatos előrehaladásunkat.

Elkészültek az ablakok is – 2021. március

2020. augusztusban kiszerelésre és elszállításra kerültek az ólomüveg ablakok, hogy teljes felújításon essenek át: az eltörött vagy hiányzó színes üvegrészeket pótolják, az üvegeket egyben tartó ólom szerkezetet megerősítsék, kicseréljék. A felújítási munkálatok egészen 2021. márciusig tartottak, akkor kerültek vissza a helyükre. A négy ablak felújításának összköltsége  3.070.000 Ft volt.

MEGHÍVÓ – 2020. február 16. – Harangok megáldása
Örömmel értesítjük a Tisztelt vámosszabadi lakosságot, hogy a 2019. évben indított templomi ablak- és harangfelújítási folyamat első lépéseként a harangok felújítása befejeződött.
A teljes villamos és mechanikai felújítás költsége 3.286.760 Ft volt, mely összeget a plébánia 821.690 Ft önrésze mellett a Magyar Állam 2,47 millió pályázati összeggel támogatta.
A Vámosszabadi Római Katolikus Plébánia tisztelettel meghívja Önt a felújított harangok megáldásával egybekötött „VÁMOSSZABADI MINDENSZENTEK TEMPLOM HARANGJAINAK FELÚJÍTÁSA” projekt záró rendezvényére.
Helye: Vámosszabadi templom
Ideje: 2020. február 16. 11 óra, a vasárnapi szentmise keretében.
Örömmel nyugtázhatjuk azt is, hogy az ablak- és harangfelújításra a tavalyi évben meghirdetett közösségi összefogás keretében a 2019. évben 1.553.000 Ft összegyűlt, ily módon elmondhatjuk, hogy valódi lakossági összefogással újulhattak meg harangjaink.
A felújítások most folytatódnak az ablakokkal. Erre vonatkozó pályázati lehetőség hiányban a teljes összeget elő kell teremteni, melynek előre becsülhető mértéke 3,2 M Ft.
Amennyiben korábban nem volt lehetősége eljuttatni erre a célra szánt támogatását, de Ön is fontosnak tartja ezt a fajta összefogást, a templomban kihelyezett csekken illetve a számlaszámra utalással a jövőben is van lehetőség adományok küldésére: 63200339-14940514, Vámosszabadi Római Katolikus Plébánia.

2020. január 14.
A héten kerül sor a templom harangjainak felújítására: mindhárom harang új lengőszerkezetet, új húzóművet és új villamos vezérlést kap. A régi fa állványzat lekerül a toronyból, helyette új acél tartószerkezetet építenek be. A közel száz éves harangok évtizedekkel ezelőtt ugyan villamos vezérlést kaptak, de átfogó felújítás még nem történt rajtuk, eljött hát az ideje. A szerelés alatt átmenetileg nem hallható a templomi harangszó, de néhány nap múlva újra felzúgnak majd, hogy friss erővel, megújult lendülettel, újabb évtizedekig hirdethessék Isten dicsőségét, és emlékeztessenek bennünket zivataros történelmünk dicső eseményeire, magyarságunkra és európaiságunkra, keresztény kultúránk értékére és védelmére.
2019. július
Az elmúlt hetekben minden háztartásba eljuttattunk egy település szintű összefogásra való buzdítást, a templom harang- és ablakfelújítására vonatkozóan. A felhívást itt is közzétesszük, részben emlékeztetőül, részben pedig arra az esetre, ha valaki esetlegesen nem találkozott vele. A levélben lévő postai csekk mellett lehetőség van az adomány banki átutalására is, melyhez a számlaszám a következő: 63200339-14940514-00000000, Vámosszabadi Római Katolikus Plébánia, közlemény: “Templom javára”. Kérjük, hogy lehetőségeihez mérten Ön is támogassa a Vámosszabadi Mindenszentek Templom ablakainak és harangjainak felújítását.